Jelen blogposztban kizárólag a TDH Toronydaru Kft. gépparkját alkotó, Terex-Comedil márjákú toronydaruk telepítési lehetőségeit igyekszünk bemutatni az egyes megoldásokhoz tartozó gyártó specifikus jellemzőkön, ábrákon keresztül.

A toronydaruk telepítési lehetőségeinek felsorolásakor kiindulásként célszerű a helyváltoztatásuk módja szerint két fő csoportba rendezni az alternatívákat. Így megkülönböztethetünk bebetonozott és stacioner alvázra, valamint haladóművel ellátott alvázra (sínpályán helyváltoztatásra képes) szerelt telepítési megoldásokat.

 A hazai toronydaru gépparkot túlnyomórészt a bebetonozott és a stacioner alvázas telepítési mód jellemzi, így Cégünk ezen a csoporton belül biztosít opciókat Partnereink részére. A következőkben ezen telepítési módok egyes altípusait, illetve azok előnyeit, hátrányait  igyekszünk ismertetni a szakzsargonban elterjedt fogalmakon keresztül.

A haladómű nélküli telepítési módok esetében tehát a bebetonozott, illetve a stacioner alvázra szerelt telepítési megoldásokat különíthetjük el.

1. ábra Toronydaru telepítési módok

Bebetonozott telepítési mód:

Ebben az esetben az induló (legalsó) törzselem egy szerelőbetonra elhelyezett, bevasalt, majd bebetonozott, egyszer felhasználható acél lábszerkezethez, ún. rögzítőlábhoz csatlakozik közvetlenül, vagy négy talpon keresztül. Ennél a megoldásnál kettő, elvében azonos, de felépítésben eltérő módot tudunk alkalmazni, úgynevezett J-csavaros, illetve Ankerlábas kivitelben. Az Ankerlábas megoldás erősebb struktúrájú, nagyobb geometriájú, robosztusabb, így ezt szükséges használnunk a nagyobb kapacitású és nagyobb horogmagasságú toronydaruk esetében. A két eltérő megoldásra a következő képeken láthatunk példákat.

2. ábra Telepítési módok: Bebetonozott- J-csavarra

3. ábra Telepítési módok: Bebetonozott – Anker lábra

A bebetonozott telepítési mód előnyei a stacioner-alvázzal szemben:

• A rendelkezésre álló hely szűkössége, valamint födémáttörések, aknába történő telepítések esetén előnyösen használhatók, szemben az alvázas telepítéssel, amely jelentős hasznos területet vehet el az építkezéstől. 
• Azonos paraméterű toronydaruk esetén (azonos típus, gémhossz, törzsgeometria) relatíve nagyobb horogmagasság érhető el alkalmazásukkal.
• A toronydaru szállításához szükséges szállítójárművek száma csökkenhet, mivel nem szükséges az alváz és a központi súlyok szállítása.
• Ha a telepítés körülményei megkövetelik az épület födém áttörését, jelentősen kissebb födémrészt kell áttörni, mint a stacioner alváz telepítése esetén.

A bebetonozott telepítési mód hátrányai a stacioner-alvázzal szemben:

• A toronydaru leszerelése után a bebetonozott acélszerkezet az alaptestben marad, így ezen megoldást alkalmazva a bérleti költségeket növeli az egyszer használatos rögzítőláb bekerülésének díja.
• Az alaptestben a bekötött rögzítőlábak miatt húzó igénybevétel is ébred, míg alvázas telepítés esetén a mértékadó igénybevétel csak nyomásból származik. 
• A rögzítőlábak elhelyezése az alaplemez lokális felvastagítását igényelheti.
• A toronydaru telepítés kettő szakaszban valósul meg, először a láb elhelyezése, bevasalása történik, majd a beton tervezett szilárdsági értékének elérése után folytatódhat a toronydaru telepítése. 

Stacioner-alvázas telepítési mód:

Ennél a telepítési módnál az induló (legalsó) törzselem egy központi súlyokkal lesúlyozott acélszerkezethez (ún. alvázhoz) csatlakozik. Két eltérő alap megoldást használunk az alvázra telepített toronydaruk esetében. Az egyiket „Talpsúlyos”, a másikat „Tappancsos” megoldásnak nevezzük, attól függően, hogy melyik elem kerül beépítésre a darualap és az alvázkereszt közé.

4. ábra Telepítési módok: Stacioner alváz – Talpsúlyra

5. ábra Telepítési módok: Stacioner alváz – Tappancsra

A stacioner-alvázas telepítési mód előnyei a rögzítőlábas megoldással szemben:

• Alvázas telepítés esetén egy szakaszban, jellemzően 2-3 nap alatt történhet a toronydaru telepítése.
• A darualapba nem szükséges egyéb acélszerkezet elhelyezése, az alváz talpsúlya, vagy tappancsa kizárólag súrlódással kapcsolódik a darualaphoz. A megfelelő súrlódási erő meglétét az esetleges talpsúlyok, valamint az alvázra helyezett központi súlyok jelenléte biztosítja, melyeket a telepítés során helyezünk el.
• Egy alváz újra felhasználható a későbbi telepítések alkalmával, nem jelentkezik az egyszer használatos rögzítőlábnak és elhelyezésének a díja

A stacioner-alvázas telepítési mód hátrányai a rögzítőlábas megoldással szemben:

• Az alvázas telepítés viszonylag nagy területet igényel, a támaszközepek távolsága a minimális 3,2×3,2 m-től akár 8×8 m-ig is terjedhet.
• A szállítási költségek növekedhetnek az alváz, illetve a központi súlyok szállításához szükséges járművek díjaival.
• Ha a telepítés körülményei megkövetelik az épület födém áttörését, jelentősen nagyobb födémrészt kell áttörni az alváz kiemelése miatt, mint a rögzítőlábas telepítés esetén.

Mivel minden épület eltérő adottságokkal rendelkezik és minden építési helyszín egyedi követelményeket támaszt az alkalmazható megoldásokkal szemben, így ezek együttese határozza meg az alkalmazandó telepítési módot.

Amennyiben további kérdése merülne fel az egyes megoldásokkal kapcsolatban, úgy kérjük vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal!

---